A napelem, és az elektromos autó – talán egyszer mindegyik lesz nekem is

Manapság már szinte mindenkinek van autója, vagy, ha nem is autója, akkor jogosítványa mindenképpen. Már teljesen alap dolognak számít, hogy amint valaki betölti a megadott életkort, elmegy és leteszi a jogosítványt. Az én időmben még csak azoknak volt jogosítványa, akik például jól tanultak és ezért a szüleitől azt kapta, hogy finanszírozzák neki a jogosítvány megszerzését. Vagy éppen az ment el megcsináltatni a jogsiját, aki összegyűjtötte magának a pénzt.

Most már elég könnyen össze lehet gyűjteni a pénzt rá még a fiatalok számára is, viszont a megszerzése ma már teljesen általános dolognak számít. Mint ahogyan az is, ha a fiataloknak már saját autójuk van. Ebbe azért ne menjünk bele, hogy miért és hogyan, a lényeg, hogy rengeteg ember autóval közlekedik, és ez a szám évről évre sokszorozódik, ebben biztos vagyok. Nekem nincs autóm, nem gondolom úgy, hogy most nekem nagyon sürgős lenne venni egy saját autót, majd talán később. Most teljesen jól elvagyok nélküle, és amúgy is szeretek sportolni, így sokat sétálok, akár haza a munkából, vagy csak úgy. Kerülöm a tömegközlekedést, ahogy csak lehet, de szerintem ezt mindenki érti, aki tömegközlekedést használ minden nap. Annyira elkerülni azért nem lehet, hiszen rá vagyunk utalva és a hatalmas nagyvárosban eljutni egyik helyről a másikba gyalog, napokig tartana.

Már szinte mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi féle autó létezik, már szinte követni is nehéz. Én személy szerint nem is értek hozzá, nekem a lényeg az lenne, ha vennék autót, hogy guruljon, és kék színű legyen. Hogy miért? Mert fogalmam sincs, hogy autóvásárlásnál milyen kritériumokat kellene szem előtt tartani, így biztos, hogy ha egyszer autót veszek, akkor nem egyedül megyek. De erre még azért várni kell. Az biztos, hogy a jövendőbeli autómnak sötétkék színe kell, hogy legyen. Más színűt nem veszek, az biztos. Ha ezért kell járni hetekig majd az autósszalonokat, akkor így jártunk, kék autó helyett mást nem szeretnék, ez már biztos.

napelemVannak azonban olyan autók, amik elektromossággal működnek benzin helyett, ezek sokak számára izgalmasan hangozhatnak, főleg azok számára, akik szeretik az újdonságokat és a nem megszokott dolgokat. És ha már elektromos autóknál tartunk, akkor beszélhetnénk akár a napelemről is, hiszen a napelem is az energiafogyasztásban nagy szerepet játszik. Számtalan háztartás használ már napelemes rendszert, így váltva fel a villanyszámlát, hiszen itt a nap termeli az áramot a háztartás számára. A szüleimnek is van, azonban ahol én lakom, ott nincsen. A szüleimmel családi házban laktunk, de ugye én már elköltöztem tőlük, és már egy társasházban lakom, ott pedig nem megoldott a napelem használata.

A napelem szerintem egy igazán jó befektetés, a szüleim ajánlották már nem egy barátjuknak is, akik megfogadták a tanácsaikat, és azóta már ők is napelemet használnak. Igaz, az elején kicsit nehéz a dolog, hiszen az embernek azért bele kell nyúlnia a zsebébe, de mindenképpen megtérül és ráadásul még környezetbarát is.

Láttam egyszer egy képet egy elektromos autóról, ami olyan kicsi volt, hogy magasságban nagyjából az ember csípőéig érhetett. Nagyon pici volt, egész végig összeráncolt homlokkal néztem, mert olyan furcsa látvány volt, hogy magasságra ilyen kicsi az az autó. De hát ugye a versenyautók sem olyan nagyok, ráadásul őszintén szólva, nekem az ilyen autók egyáltalán nem tetszenek. Én személy szerint az igazán nagy autókat szeretem, bár nekem olyan nem kellene, az biztos. Minek? Úgysem használnám ki, hogy akkora, ráadásul azzal parkolóhelyet találni a városban kész kínszenvedés lehet. És akkor a fogyasztásáról még nem is beszéltünk.

Mindenesetre az biztos, hogy előbb vennék napelemet, mint autót. Bár ahhoz meg kellene egy ház is, bár még az is lehet, hogy házat hamarabb fogok venni, mint autót. Elég, ha a páromnak van, nekem nem kell, tényleg nem vagyok oda értük. De majd kiderül, hogy mit hoz a jövő. Egy saját háznak tény, hogy már nagyon örülnék, de sajnos még ez is várat magára, hiszen a városban nem olyan egyszerű dolog ez a házvásárlás, de még lakást venni is nagyon nehéz.

Amikor középiskolás voltam, azt hiszem én voltam az első, aki megcsinálta a jogosítványát. Utánam következett az akkori legjobb barátnőm. Utána viszont sorban már mindenki jogsit szeretett volna, hallottam, hogy volt olyan is, aki szó szerint követelte otthon a szüleitől, hogy igenis most azonnal fizessék be őt valahova. Az ilyen gyereket sosem értettem, aki követelőzik a szüleitől és csak a pénz a fontos számára. Mindenesetre a pakliban már benne volt, hogy sokan azért akarták megcsináltatni a jogsijukat, mert már irigyek voltak azokra, akiknek megvolt. És ezt azért mondom, mert a napelem telepítésnél is észreveszem ezt a felnőttek körében, hogy vannak emberek mondjuk a falvakban, ahol az emberek már csak azért is megcsináltatják, mert valaki a faluban felszereltette és irigyek rá. Nem értem ezt a mentalitást, de inkább nem is foglalkozom ezzel, hiszen csak az ember hangulatát mérgezi. Csak azt nem tudom megérteni, hogy miért kell rögtön egyből mindenkitől irigyelni valamit és utálatos lenni vele csak azért, mert neki van valamije, ami neki nincs. Nem értem én az embereket. És ez az autóvásárlásnál szintén így van. Kell mindenáron, mert a „Kis Pista is már kocsival jár és, ha neki van, akkor nekem is kell!”-felfogás uralkodik az egész társadalmunkon. Remélem egyszer ez megszűnik majd…

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.