A fogatlan autókereskedő még mindig szereti a somlóit.

Az autó megvásárlása mindig komoly feladat. Nem csak azért, mert nagyon drága manapság jó autót venni, hanem azért is, mert nagyon sok a kókler a szakmában és egész iparág szakosodott arra, hogy hogyan passzolják el a roncsokat a hozzá nem értő vásárló közönségnek. Én tizenéves gyakorlattal vagyok a szakmában, és büszkén állíthatom, hogy még soha senkinek nem adtam el rossz autót. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egyik általam eladott autónak sem volt hibája, de mindig nagyon pontos tájékoztatást adtam arról, hogy az adott árért cserébe a vevő milyen értékre számítson. Az utolsó helyemet nagyon szerettem, ahol dolgoztam, de sajnos, mivel a kereskedés tulajdonosa elköltözött családostól külföldre, kénytelen kelletlen a teljes személyzetnek új állás után kellett néznie. Én is így tettem hát, de nem gondoltam volna, hogy akkora akadályokba ütközöm, amiket nem tudok, nem hogy átugrani, de megfejteni sem.

Életem egyik legnehezebb napja

A munkakeresési folyamatom úgy indult, mint mindenki másnak, aki ésszel keres állást: írtam az ismerőseimnek, hogy ha tud valaki valamit, jelezzen. Majd mikor ezzel megvoltam, elkezdtem böngészni az álláshirdetéseket is, így szétszórtam vagy 40-50 önéletrajzot. Mivel mostanában nagyon sokan panaszkodtak, hogy hiába adogatják be a jelentkezésüket, sosem érkezik válasz, így nem sok reményt fűztem a történethez, és így pozitívan csalódtam. Már aznap nagyon sok telefonhívást kaptam, és az e-mail fiókom is vészesen kezdett megtelni. Alig tudtam még mosdóba is elmenni, annyian kerestek. Mint kiderült, hírem van a szakmában, így lecsaptak rám nagyobb, jó hírű kereskedések is, ennek személy szerint nagyon örültem, nem sok kedvem lett volna valami kókler kis kereskedésben sínylődni.

Majdnem este 10-ig telefonáltam és válaszolgattam az e-mailekre, és leegyeztettem másnapra vagy 4 interjút és a következő napokra is egy párat. Gondoltam az a biztos, ha többet megnézek, így objektívebben tudok döntést hozni. Este, mikor végeztem az egyeztetésekkel, gondoltam, felhívom egy barátomat, együnk valamit, mert egész nap nem volt módom a táplálkozásra. Szerencsére, vagy éppen szerencsétlenségemre épp ráért, meg is beszéltünk egy találkozót fél órával későbbre a kedvenc helyünk előtt. Mikor odaértem, szembesültem vele, hogy a hely zárva van, ennek nagyon nem örültem, hiszen itt mindig nagyon finomat szoktunk enni, de lehet, hogy már akkor rossz megérzésem volt, ami aztán valósággá is vált.

A szomszédos utcában találtunk egy családias vendéglőt, beültünk hát oda, mert már annyira éhes voltam, hogy kopogott a szemem. Az étlapon az összes kedvenc ételem szerepelt, így ki is rendeltem, talán ezzel nem lövök mellé, de jó nagyot tévedtem. A leves és a főétel rendben volt, de a desszert maradandó károkat okozott. Ugyanis somlói galuskát rendeltem, amiben köztudott, hogy van dió, de arra azért nem számítottam, hogy dióhéj is, így nagyon nagy meglepetést okozott, mikor mohó falásom közben ráharaptam egyre. Az egy dolog, hogy a kínok kínját éltem át, de kitört az egyik oldalsó fogam, ami egy állásinterjúval teli hét előtt nem túl szerencsés, hogy úgy mondjam.

Életemben nem voltam ilyen mérges, hiszen esélyem sem volt megoldásra abban a pillanatban. Hiába ajánlott a barátom rögtön egy szuper klinikát a közelben, ahol csodálatosan végzik a fogpótlást, ebben az időpontban még egyeztetni se lehet. Csak remélni tudtam, hogy nem ezen fog múlni a holnapi nap sikere.

A legrövidebb út az egyenes

Másnap nagy izgalommal ébredtem, és óriási csalódottság lett rajtam úrrá, mikor eszembe jutott, hogy mi történt az este. Gondoltam, mielőtt neki indulok az állásturnénak, felhívom a barátom által ajánlott fogpótlás specialistát, hátha tud szélsebesen egy időpontot adni, amikor is pikk-pakk helyreállítják a dentál esztétikámat. Kaptam is hamar időpontot, és nagyon kedvesek voltak a telefonban, elsőre egy ideiglenes fogpótlást ajánlottak fel addig, míg el nem készül az implantátum. Ennek örültem, de ez csak másnap tudott megtörténni, így valahogy át kellett vészelnem az aznapi interjúkat.

Nagyon féltem, hogy ha odamegyek, és meglátják, hogy hiányos a fogsorom, rögtön leírnak, azt gondolják majd, hogy igénytelen ember vagyok, és azonnal hazaküldenek.

Egész úton, valami stratégián gondolkoztam, hogyan adagoljam be a kis balesetemet. Végtére is nem mehet az ember azzal egy interjúra, hogy „Jó napot! Tegnap kitört a fogam, de már folyamatban van a javítás, egyébként jó szakember vagyok.”

Végül is arra gondoltam, az első helyen úgy is kiderül, hogy egyáltalán észrevehető-e a problémám, aztán, jó kereskedő lévén, majd rögtönözöm. Mikor odaértem az első helyre, majdnem hanyatt estem, mikor megláttam, hogy egy csinos hölgy jön a fogadásomra. Gondoltam, biztosan a titkárnő az, de kiderült, hogy ő a szalon tulajdonosa. Nem gyakori ebben a szakmában a női munkaerő, és én szeretem a különleges dolgokat, így máris szimpatikus volt a hely. A nő agilis volt, de szimpatikus, ezért rögtön arra gondoltam, hogy jó volna itt dolgozni.

Leültünk az irodájában és már be is ugrott egy másik nő, ő már tényleg a titkárnő volt. Kedvesen megkínált kávéval, vízzel, majd mikor jeleztem, hogy csak egy pohár vizet kérek, már fél úton kifelé az irodából vissza kérdezett: „Szereti a somlói galuskát?”

Hirtelen sokkot kaptam és nem is tudtam megszólalni. Úgy éreztem magam, mint egy kandi kamerás felvételen. Persze rájöttem, hogy nem erről van szó, mikor folytatta, miszerint tegnap sütött és hozott be kóstolóba és szívesen megkínálna vele. Mikor leesett a tantusz, elkezdtem nevetni. Ezt ők nem nagyon értették, így mikor véget ért a rohamom, elmeséltem, hogy mi történt velem. Erre, két empatikus hölgyről lévén szó, nagyon kedvesen reagáltak. Egymás szavába vágva ajánlgatták nekem a fogorvosokat. Én próbáltam mondani, hogy már holnapra van időpontom, de azért eltettem 2 névjegyet a béke kedvéért. (meglepő, de az egyik pontosan az volt, ahova másnap készültem.)

Mikor túl estem a nagy vallomáson, már sokkal jobban éreztem magam. Felszabadultan kezdtem mesélni arról, hogy mik az elképzeléseim a munkában, és kb. 20 perc után meg is állapodtunk, hogy enyém az állás.

És csak hogy teljes legyen a Happy End, másnap az orvos még az ideiglenes implantátumomat is olyan szépen megcsináltam, hogy ha nem tudnám, hogy muszáj, lehet, hogy vissza se mennék az állandóért.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.